Az olimpiai futballtornáról szóló beharangozónkban az argentin és a spanyol csapatot is a legnagyobb favoritok között emlegettük, de az első fordulós meccsén mindkét csapat megszenvedett, sőt a dél-amerikai válogatott kalandos körülmények között vereséget szenvedett.
Argentína Marokkóval játszott, és az első félidő hosszabbításában az afrikai csapat szerzett vezetést: a kulcsmozdulat Ahomasé volt, aki sarokkal tette a labdát a társa elé, a beadásra pedig Rahimi érkezett tökéletesen.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött – marokkói góllal: Soler lökte fel Ahomast, a tizenegyest pedig Rahimi küldte a jobb sarokba.
A 28 éves támadó a marokkói csapat egyik túlkorosa, és az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain csapatában légióskodik.
Argentína a második félidő közepén szépített, Soler lövésébe Diego Simeone fia, Giuliani ért bele a kapu torkában. Innentől nyomott a dél-amerikai csapat, de az egyenlítést végül annak köszönhette, hogy a svéd bíró 15 perces hosszabbítást rendelt el. Már az is letelt, de még vezethettek egy utolsó támadást az argentinok, és óriási kavarodás végén (el-Kazsuj kapus előbb hibázott, majd jóvátette egy óriási bravúrral, és kétszer a léc is kisegítette) Medina fejelt közelről a kapuba.
A lefújás után a jó néhány marokkói szurkoló berohant a pályára, így a rohamrendőröknek kellett közbeavatkozniuk. Végül két órával később, már üres stadionban visszanézték a második argentin gólt megelőző jelenetet, és les miatt elvették a találatot, így Marokkó 2-1-re nyert.
A spanyolok a félidőben még 1-1-re álltak az üzbégek ellen, majd a második felvonásban Sergio Gómez kihagyott egy tizenegyest, ám a Manchester City játékosa három perccel később megszerezte azt a gólt, amivel csapata behúzta a három pontot.