Kajak-Kenu - Szlalom

A kajak-kenu szlalom története és szabályai, a versenyek időpontjai a 2024-es párizsi nyári olimpiai játékokon.

A kajak-kenu speciális szakága először 1972-ben szerepelt az olimpiai műsorban, majd húszéves szünet következett, végül 1992-ben Barcelonában visszakerült. Érdekesség, hogy az összesített éremtáblázaton a férfiak és a nők között is Szlovákia az éllovas.

Időpont

A szlalom versenyeket július 27. és augusztus 5. között rendezik meg.

Versenyszámok

Az idén Párizsban hat versenyszámban hirdetnek olimpiai bajnokot a férfi és női mezőnyben egyaránt kajak és kenu egyesben, valamint új versenyszámkét mindkét nem esetében a cross verseny is megrendezésre kerül. A viadalok lebonyolítása a bonyolultabbak közé tartozik: minden versenyző két előfutamot teljesít, s mindenkinek a jobb eredménye alapján alakul ki a középdöntő, kajakosok között húszas, a kenusok tizenöt fős mezőnye. A középdöntőben és a fináléban egyszer-egyszer mennek le a résztvevők a pályán, az előbbi szakaszból a legjobb tíz jut tovább, a győztes pedig az lesz, aki a döntőben a legkevesebb hibaponttal és a legjobb idővel ér célba. A kapu érintéséért két, a kapu kihagyásáért ötven hibapont jár.

Nincs magyar résztvevő.

Most népszerű - Olimpia 2024

Olvasói sztorik