Golf

A golf története és szabályai, a versenyek időpontjai a 2024-es Párizsi nyári olimpiai játékokon.

A párizsi lesz a golfozók ötödik fellépése az olimpiák történetében. Az három esztendővel korábbi, tokiói és a  riói játékokon több, mint százéves kihagyás után tértek vissza, hiszen korábban csak 1900-ban és 1904-ben rendeztek sportági küzdelmeket.

Időpont

A férfiak versenyét augusztu 1 és 4. között rendezik meg, míg a nők augusztus 7. és augusztus 10. között szállnak harcba az aranyért.

Szabályok

Az idén, Párizsban hatvan-hatvan versenyző vesz részt a férfi, illetve a női versenyben, több számot nem is rendeznek, így összesen két aranyérmet osztanak ki. Ami a lebonyolítást illeti, négy fordulóból áll a verseny mindkét nem viadalán, értelemszerűen a negyedik kör egyben a döntő is, azt követően alakul ki a végeredmény és a dobogó összetétele. Minden fordulóban az a cél, hogy a játékos a lehető legkevesebb ütésből teljesítse a pályát.

Nincs magyar résztvevő.

Most népszerű - Olimpia 2024

Olvasói sztorik