Hírek

Lemarad az olimpiáról egy aranyesélyes birkózó

ALEX NICODIM / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP
ALEX NICODIM / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

A kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos kategóriájának klasszisa, Riza Kayaalp doppingvétség gyanúja miatt nem vehet részt a párizsi olimpián.

A 34 éves versenyzőt török sajtóhírek szerint azért függesztették fel, mert tiltott szert találtak a szervezetében, állítása szerint pedig sportorvos felügyelete alatt kapott gyógyszeres kezelést.

Az olimpiai felkészülésem alatt minden profi szakmai odafigyelésem ellenére, amit a 24 éves sikeres és tiszta sportpályafutásom is jelez, most egy szerencsétlen helyzetbe kerültem

– idézi az MTI cikke a birkózót.

Kayaalpot megvédte a klubja, közleményben is kiállt a birkózó mellett és azt is érzékletesen leírta, hogy fejfájással és fülcsengéssel fordult orvoshoz, panaszairól és az orvosi javaslatokról pedig írásos feljegyzések is készültek.

Riza Kayaalp összesen 67 érmet gyűjtött karrierje során, a felnőttek között 12 arany- és két ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságokon, míg a világbajnokságokon öt arany, három ezüst és két bronz a mérlege. Rióban érte el legnagyobb olimpiai sikerét, ahol második lett, ezen kívül két alkalommal is harmadik lett az ötkarikás játékokon, idén is komoly éremeséllyel indult volna. Helyére az U23-as Muhammet Hamza Bakirt nevezték a törökök.

Olvasói sztorik